Ydobon's Soul
Ydobon a tükörbe nézett. A visszabámuló lány szomorú szemeiben könnyek csillogtak, vonásait kétségbeesés uralta.
"Hogy kerültem én ide?"
Régen olyan szép volt minden... Tökéletes család, tökéletes barátok, tökéletes munka, tökéletes élet... Mi változott meg azóta?
Először jöttek azok a fura álmok. Álmok egy másik, szebb világról, soha nem látott, mesebeli tájakról, meg nem történt, mégis valós eseményekről, nem létező történelemről. Tudta, hogy az az új világ csak a képzeletében létezik, eleinte próbált is visszakapaszkodni a valóságba, de... Nem tudta volna megmagyarázni, mi is történt vele. Az új világ kegyetlenebb volt, sokkal kegyetlenebb, mint az élet, a szíve mégis elszólította a tökéletességből, el az ismeretlen, regényes tájak felé. Hiába tiltakozott az elméje, a lelkét lassan beszippantotta a félelmetes ismeretlen, és ő beleveszett a nem létezőbe...
Versek, történetek születtek, amiket az emberek lelkesen olvastak, amiken sírtak, nevettek. De a legtöbbjük nem értette meg azt az embert, akivé vált. Nem értették meg a történetei kegyetlen mozzanatait, azt kérdezgették, miért írta, amit írt. Nem tudott felelni, csak nézett maga elé némán. Ő maga sem értette. Le kellett írnia, nem tehetett mást. Nem tudta, miért volt így, ő csak írta, amit soha át nem élt emlékképeiben látott.
Ekkor hagyta el nevét, és lett Ydobon. Otthagyta a családját, a barátait, az állását, mindent, ami valaha az életéhez tartozott, mindent, ami valaha ő volt. Eltűnt a valóságból, egy névtelen senki lett, egy meg nem értett, névtelen író.
Évekig élt csendes, sötét magányban, csak a másik világból (a másik énjéből?) felrémlő történetekkel foglalkozva, anélkül, hogy bárki tudott volna a létezéséről. Mindenki elfelejtette. Mindenki. Még azok is, akikről azt hitte, tényleg számítanak.
Az évek során csak két embert talált, aki olyan volt, mint ő, két nevehagyott, álomhívő költőt. Ők hárman, a névtelenek, Anonym, Amerdine és Ydobon soha nem vesztették el a hitüket abban, amit csak ők láttak, ami az ő világuk volt.
De Anonym és Amerdine már messze jártak, az álmok birodalmában, és Ydobon tudta, hogy nem tud majd ellenállni, őt is végleg magával ragadja a végtelen...